A kortárs magyar művészet aktuális kérdései
Mennyit tudunk az egykori keleti blokk művészetéről? Milyen források állnak rendelkezésre angolul a régió művészeti gyakorlatairól? Azokon a konferenciákon és workshopokon kívül, amik kifejezetten a témával foglalkoznak, van-e olyan platform, ami széles körű és részletes információt nyújt arról, hogy mi történik valójában a kortárs művészet területén például Magyarországon?
Az angol nyelven megjelenő Hungarian Contemporary magyar kortársművészeti folyóirat célja, hogy a nemzetközi közönség közelebbi kapcsolatba kerüljön a magyar művészettel. Gyakran előfordul, hogy a nyelvi korlátok megakadályozzák bizonyos helyi sajátosságok megértését – ennek a kiadványnak éppen az a célja, hogy lebontsa ezeket az akadályokat, és helyi szemszögből, de nemzetközi nyelven nyújtson betekintést Magyarország komplex, sokszínű és élénk művészeti életébe.
Első számunkban öt különböző művészeti szakembertől olvashatnak egy-egy tanulmányt – a szerzők között a nemzetközileg is elismert, tapasztalt szakértők mellett a fiatalabb generáció képviselői is helyet kaptak. Mind az öten Magyarországon élnek és dolgoznak, így elsődleges rálátásuk van a művészeti élet történéseire. A kiadvány a kortárs magyar művészet néhány aktuális kérdését tárgyalja: mi az, amit a mai magyar művészek fontosnak tartanak? Mi foglalkoztatja őket? Mi az, ami reagálásra készteti őket, és miért? Mindegyik szerzőt arra kértük, hogy válasszon egy olyan témát, ami szerinte meghatározó a kortárs művészeti gyakorlatok szempontjából.
Noha a tanulmányok többsége műalkotásokra összpontosít, az első szöveg a budapesti művészeti világ intézményi felépítésébe vezeti be az olvasót. A hazai művészeti szcéna centralizáltságának köszönhetően a kortárs művészeti élet tevékenységeinek nagy része is Budapesten zajlik. Danka Zsófia írása jó útmutatóként, egyfajta „térképként” szolgálhat az olvasó számára, aki orientálódni szeretne a magyar művészeti világban. A sokszínű intézményi struktúra összetett szerepekkel bír, és jó tudni, hogy kihez érdemes fordulni, ha szándékukban áll mélyíteni az ismereteinket, vagy ha együttműködésben gondolkodunk.
A második tanulmány a posztkommunista ikonológia fogalmát tárgyalja: Hornyik Sándor olyan művészeti kezdeményezéseket mutat be, amik a kommunizmusnak a helyi ikonológiára gyakorolt múltbeli és jelenlegi hatásaival foglalkoznak. Érvelése szerint a régi ikonoknak, valamint a kommunizmus vizuális hatásainak művészeti feldolgozása egyedülálló jelenség nemcsak helyi szinten, hanem fontos fejezetet képvisel általában az ikonológia tanulmányozásában is.
Szilágyi Róza Tekla szövege, amely a bizonytalan életkörülmények és a kortárs művészet kapcsolatát mutatja be, folytatja a Hornyik által felvázolt állítást, miszerint a szociokulturális körülmények mindig láthatóan lecsapódtak a művészetben. A művészek, akiknek az életművére mindketten hivatkoznak, megtaláltak egy egyedülálló, lokális hangot, amely azonban a nemzetközi közönség számára is ugyanúgy érthető. Szilágyi a szövegében azt vizsgálja, hogy az életmód, a pénzügyi bizonytalanság, a projekt alapú munkák, a biztos lakhatás hiánya következtében hogyan lesz a művész a prekariátus osztályának tagja. Ezek a körülmények nem csupán a művek előállításának módjait, hanem azokat a konkrét problémákat is meghatározzák, amelyekkel a művek foglalkoznak.
Széplaky Gerda azt vizsgálja, hogy a posztfeminizmus hogyan befolyásolja a művészeti gyakorlatokat Magyarországon. Ismét egyedülálló jelenséggel állunk szemben, mivel a kommunista múlt nagyon eltérően befolyásolta a feminizmus fejlődését a régióban, mint Nyugat-Európában. További csavart jelentenek a történetben a Kádár-rendszer specifikumai, amelyeknek köszönhetően a hazai irány a régió többi országában alkalmazott feminista gyakorlattól is szignifikánsan eltér.
Végül, de nem utolsósorban Sirbik Attila tanulmánya új szintre emeli a kiadványt. Sirbik azt a művészettörténeti gyakorlatot alkalmazza, amelyben a szerző nem tartja a megszokott analitikus távolságot önmaga és a mű között, hanem a szöveget eszközként használja, amivel közelebb hozza az olvasót a művészethez és megkönnyíti a nem feltétlenül kognitív alapú megismerés folyamatát. Sirbik írásának hangvétele tökéletesen megfelel annak a művészetnek, amelyről ír, ami a testet, illetve a belső szerveket tételezi egyetlen bizonyosságként, a biztonság egyetlen színhelyeként, miközben minden más egymásra épülő struktúráknak és az elme spekulatív működéseinek van alávetve.
A szövegeken keresztül egy olyan utat járunk be, ami gyakorlati kérdésekkel kezdődik: mit érdemes megnézni, milyen helyekre kell elmenni, és ki kicsoda a magyar művészeti életben; ezt követi a kommunista múlt, illetve annak következményei által inspirált művészet, valamint ikonológiában elfoglalt helyének feltárása. Ezután a művészek jelenlegi társadalmi és pénzügyi helyzetét, valamint az életkörülményeknek az alkotásra gyakorolt hatásait vizsgáljuk, majd a nőművészek szerepére kerül a fókusz a 21. századra jellemző újfajta nőiesség szemszögéből. Végül eljutunk az emberi létállapot kérdéséhez, amit a test nyersesége inspirált, hiszen ez az a kondíció, ami nyelvektől és országhatároktól függetlenül mindannyiunkat emberi lényként határoz meg.
Vékony Délia
Budapest, 2019